2021
TEDxDanubia Countdown
Hisszük, hogy csak együtt vagyunk képesek előmozdítani a változást, és mindenkire szükség van.
A 2021-es esemény összes videója ezen a playlisten érhető el.

IDŐ VAN. A 2020-as esztendő egy különleges pillanat volt az emberiség történetében. Generációk sora nőtt fel abban a tudatban, hogy az életünk nem változhat olyan drámai mértékben, mint ahogyan tavaly megtapasztaltuk. Kiderült, hogy a világunk igenis megállítható. Ez mindannyiunk életében gyors változásokat és jelentős korlátozásokat hozott. Mi pedig igyekeztünk alkalmazkodni, fogadkoztunk, hogy a jövőben majd másként cselekszünk. Ezekre a fogadalmakra érdemes odafigyelnünk, főleg most, amikor túlélési üzemmódunkat felváltja az "új kezdet". Az önfenntartás és a rövidtávú célkitűzéseink újra prioritásokká válnak, mi pedig a jól ismert, kényelmes automatizmusaink csapdájába kerülve semmin sem változtatunk. A bizonytalanságról és a saját korlátainkról való közös emlékezetünk a koronavírusnak köszönhetően egy globális és mégis személyes tapasztalással gyarapodott. Fokozottan érzékenyebbek lettünk, miután saját magunk is átéltük, hogy ezek a nem várt dolgok valójában velünk is megtörténhetnek. Jelentős morális dilemmákkal kellett szembenéznünk, és megtapasztaltuk, hogyan esnek szét szokásos rutinjaink és viselkedési mintáink. Vajon nyitottabbak vagyunk-e arra, hogy újragondoljuk a világunkhoz való viszonyunkat? És ha igen, akkor újratervezzük-e a jövőbeli igényeinket? Tudunk-e élni a lehetőséggel, és magunk mögött hagyni az egyébként is korlátozó és destruktív rövidtávú perspektívákat? Ha a válasz igen, akkor a rendszerszintű nyomás ellenére is képesek leszünk új terveink készítésekor – a negyedéves eredményeken túl – az egyén, a közösség és a civilizációk útjait együttesen is figyelembe venni.

James Atkins, Baráth Barna, Anis Barnat, Bazsó Gábor Karotta, Andreas Beckmann, Dalmadi Júlia, Neil Devani, Dr. Kirsten Dunlop, Stefan Frankenberger, Frankó Csuba Dea, F. Liska Tibor, Havasi Zoltán, Hivekovics Ákos, Juhász Anna, Harald Katzmair, Kemény Zsófi, Kovács Zoltán, Libor Laura, Méreg Attila, Márkuly István, Nagy Réka Ökoanyu, Lucia Pietroiusti, Pukás Kata Szidonia, Laureline Simon, Sipos Katalin, Sódar Gabriella, Varró László, Johannes Wéber, Wégner Krisztina

És hogy mi minden történt az elmúlt hónapokban, itt olvashattok róla bővebben: https://issuu.com/tedxdanubia/docs/tedxdanubia_countdown_2021.pptx
TEDx Danubia logo

A TED egy széles körben elérhető platform a megosztásra érdemes gondolatok (Ideas Worth Spreading) számára. A rendezvénysorozat eredetileg egy szűkebb közösségi kezdeményezésként indult 1984-ben, sajátos módon egyetlen konferenciahelyszínen ötvözve a technológia (Technology), a szórakoztatás (Entertainment) és a design (Design) témaköreit.

Copyright 2021 - Minden jog fenntartva